Adam Rock kalandjai - Első fejezet

Adam Rock kalandjai

Első fejezet

Nem tudom szavakba önteni, amit akkor láttam. A saját bőrömön tapasztaltam meg a bosszú keserű ízét.

Én marha! Tehetetlenül repültem az ajtón át... Csak arra emlékszem, hogy a hűs éjszakai levegő hűtötte a testemet percekig. Talán még annyi sem volt. Megzúzódtam, a bordáim berepedhettek. A fejem sajgott és fémes ízt éreztem a számban. Az a töménytelen füst, ami onnan áramlott kifelé. A kocsim szélvédője ripityára tört, a motorháztető meg átvette az alakomat. Próbáltam föltápászkodni, de be kellett látnom, hogy ez abban a pillanatban lehetetlen. Már mindenki felébredhetett erre a robajra.. Hívják a rendőrséget, a tűzoltókat.. és mindent rám kennek.. Nem, ez nem történhet meg. Muszáj lesz olajra lépnem.. Akkor még bele sem gondoltam, hogy Ő már nincs többé. Súlyosan megsérülhetett a koponyám, ha csak magamra tudtam akkor is gondolni. Percekkel ezelőtt még előttem állt, beszélgettünk, hirtelen kérlelni kezdett. Nem értettem ezt a viselkedést, szinte elüldözött. Szemeiből könnyek hulltak, remegett.. Kérdeztem, miért? Válaszra sem méltatott. Attól féltem, hogy megtudta. Valaki elmondta neki, hogy ma reggel kirúgtak a munkahelyemről.

Pedig micsoda fotós újságíró voltam hajdanán. A napi és hetilapok telefonjai sorra váltották egymást az én kicsi irodámban. Hallottam az elégedetlen kollégákat.. Már megint Addy? Emeljük piedesztálra a drágaságot. Mi szükség van ránk itt? Többet zsebel be, mint mi egész hónapban! A főnök eddig mindig megvédett.. de ma.. más volt, mint korábban. Én meg örültem, hogy időre beértem. Szigorúan méregetett és erélyes hangvétel kíséretében a székbe kéretett. Csak nem rontottam el valamit? Ez az! A vezércikken bukott ki. Nem csodálom. Az év egyik legunalmasabb irománya lett. Már látom magam előtt a díjazottak listáját: Adam Rock kapja a legrosszabbért járó díjat! Kérem vegye át a publikum előtt. Oldalba böknek és a fülembe súgják: Mosolyog és meghajol. Csak természetesen. Amúgy el van tanácsolva. Örökre! Menjen és írjon inkább gyermek könyveket. Talán ott elfogadható az ön trehánysága. - Uram, jól van? Homlokáról patakokba folyt az izzadság, tenyerével úgy szorította az asztallapot, hogy az szinte megrepedezett alatta. Kínos ez a csönd... Legalább kaparászna, vagy valami... Végül megszólalt. Hangja remegett. Próbált határozott lenni és még a szemembe is belenézett. Évek óta először! Akkor itt nagy baj van! - Hiába is próbáltam magával annyi éven keresztül keményen bánni, rá kellett jönnöm, hogy ön a tehetségesek felett áll. Pályafutásom során talán egy személlyel találkoztam, aki az útjába ért, de még ebben sem vagyok biztos. Viszont ami a munkáját illeti. A mai újságcikke miatt ne aggódjon. Nem a legjobb, de a bulvárlapok szürke tengeréből azért kibújik. Most sokkal komolyabb dologról szeretnék magával beszélni. Nézze... nem akarom az idejét húzni, nekem is fáj a dolog, de túl kell esnünk rajta. Szóval... A szívem már a torkomban dobogott, hányinger kerülgetett. - Ki van rúgva! ... Minden megszűnt körülöttem. Eszembe jutottak az első napok, amikor ifjonc firkászként tapostam a recsegő padlózatot és vittem a tömérdek papírtornyot a felsőbb munkatársaimnak. Akkor még magam sem gondoltam volna, hogy az a bizonyos cikk mindent meg fog változtatni az életemben. Remélem emlékszel még az incidensre... azok az oroszok.. rendesen benne volt a kezük. Na mindegy, ez még várhat. Visszatérve a történet fonalához.. Kitántorogtam az épületből, kezemben kartondoboz, benne az emlékek, melyeket itt gyűjtöttem össze a falak között. Egy-két aktát is kicsempésztem, pedig szigorúan tilos volt. Még mindig nem hiszem el. Kiégtem... Haza felé menet dugóba keveredtem. Egy eszeveszetten közlekedő biciklista összeütközött egy busszal. Micsoda nap! Már dudálni sem maradt erőm. Csak ültem az autómban, előttem a végtelenségig csoszogó járművek. Órákig csak araszoltunk, míg végül találtam egy kis utcát, ahol kerülhettem.  Így is késő estére értem haza. Nem a közlekedési katasztrófa miatt. Mielőtt beszálltam volna a verdámba, még elmélkedni akartam egy keveset. Csak ülni a padon, eszegetni valami egészségtelen vacakot. Nézni az embereket, akik jönnek - mennek. Idegesek, marakodnak,  viháncolnak, szomorúak, idősek, fiatalok, egészségesek, betegek. Észre sem vettem, máris késő délutánt ütött az óra. Még egy dobozos sört is legurítottam, hátha jobb lesz... elfogott az üresség érzése. Tudtam, hogy szomorú lesz, amikor belépek az ajtón az én kis dobozkámmal. Elképzeltem, ahogy átölel, szerelmesen. Mindkettőnknek fáj az igazság, de együtt átvészeljük majd. Lassan oda szédelegtem, már az ajtó kinyitása is kihívásnak tűnt.
Olyan ügyesen parkoltam, hogy alig tudtam kikecmeregni onnan. Az anyós ülésen ott díszelgett a játék doboz. Biztonsági övbe burkolva. Reméltem, hogy az alkohol már elpárolgott az elmémből. Ahhoz képest nehezen tudtam pedálozni. Ez a fék, emitt a gáz, vagy fordítva? Hol a kuplung? Ez most váltós, vagy automata? Ezer éve megvan és ki fog rajtam... Szedd már össze magad te szerencsétlen..
Eljutottam egy újságos bódéig. Annyira siettem reggel, hogy el is felejtettem elolvasni az aznapi főcímeket! Nyugi nem szokásom lopni az ötleteket. De jól esik néha kacagni egy jót a konkurens lapok szövegein. Kikászálódtam ebből a csodából és odasántikáltam az újságoshoz. Igen jól hallottátok! Bevertem a lábamat... Ennyi nevetésből mára elég is volt! Köszönöm. Gyorsan végigfutottam a fontosabbakat és majdnem kifelejtettem egyet. Már éppen fordultam, amikor szöget ütött a fejemben!
Az egyetlen olyan újság, amit tisztelek, az övéké volt. Sokszor tartottunk eszmecserét az ottaniakkal. Nagyon értelmes és összeszedett embereket ismertem meg ott. Na lássuk mit tartogatsz te mára nekem!
Nem hittem a szememnek... Ez a név... miatta lettem híres, mégis gyomorgörcsöt kapok, amint meglátom valahol. Raznov... A halálba kívánt azon a napon. Lebuktattam az orosz ügyleteit. Gyilkos és szélhámos. A világnak szüksége volt egy hősre, aki kiteregeti a szennyeseit. Bilincsbe verve vitték el... Rám tekintett és a lábam elé köpött. Mindennek elhordott. Megígérte, hogy ha kiszabadul, azt is megbánom, hogy a világra jöttem. Most pedig a feje itt díszeleg az újságpapíron. Nem tudom , hogy sírjak-e, vagy nevessek... Nem megy!.. - Sok lesz ez mára, Addy! - Phil! Csak még ezt a kortyot! - Semmi de, fiatal ember! Apád most nem lenne büszke rád. - Őt hagyd ki ebből! - Tudod nagyapáddal sokat jártak hozzám annak idején. Jól bírta az öreg. Hetente nálam sírta el a bánatát. Mért nem vált el akkor! Apád rá sem hederített. Körülbelül 6-7 éves lehetett. Futkorászott, kacagott. Aztán leült oda a sarokba és elővett egy könyvet. Mennyit mesélt nekünk. A világról, a tudományokról, az élővilágról. Szerettem az eszéért.... Hiányzik. - Fáj, hogy így faképnél hagyott minket! - - Adam! Édesapád elhunyt. Máig nem dolgoztam fel.. Tudom most meghasad a szíved... na jó kapsz még egy felest.. A ház ajándéka, de tényleg ez a legeslegutolsó! Ígérd meg, hogy egy jó ideig meg sem közelíted a Bar-t. ... Csöndben ott voltunk.. egymással szemben. Fájni kezdett a fejem és vér csöppent a pultra. Addy!  Tessék ezt szorítsd oda! ... El kellene menned az ügyeletre! - -- Kapcsold be a tévét! Kérlek! A híreket... - Semmi érdekes, csak a szokásos... halálesetek, születések, állatkerti bébik.. --Robbanás történt a negyedben! Információnk szerint úgy este fél tizenegy környékén ismeretlen zajra ébredtek a helyi lakosok. Az egész épület lángokban áll. A tűzoltók nagy erőkkel keresik a túlélőket, eddig nem találtak senkit. A rendőrség nyomoz az ügyben, annyi már biztos, hogy nem gázszivárgás okozta. Közben friss hírekkel is szolgálhatunk! A házban csak 2 személy lakott. Nevüket nem árulták el. A környéket lezárták. További hírekkel később jelentkezünk. A szó a studióé... - Most már hiszel nekem, Phil? ... - Ideje lesz bezárnom.
Nem mondom, hogy segíts felrakni a székeket. Elboldogulok velük magam is.... - Na jó, adjál párat, nem tudom nézni, ahogy a fájó derekaddal próbálsz rendet rakni....Hűvös az idő idekint. Ahogy kattant a zár az épület ajtaján... Úgy éreztem, mintha véget ért volna egy fejezet.. Az életem ettől kezdve fenekestül fel lesz forgatva.. - Én elmentem. - Itt hagysz? - Ne haragudj, mindig is lojális voltam a családodhoz, de ez az eset.. Nem tudom most mit is gondoljak róla...de.. Jobb, ha a saját utunkat járjuk mind a ketten. Esni kezdett. A vízcseppek erőszakosan csapkodták a betont. Mintha dézsából öntenék! Phil odasietett az autójához, beszállt, beindította a motort. Felkapcsolta a reflektorokat és elhajtott az éjszakába. Én meg benyúltam a kabátom belső zsebébe.. Elővettem az egyetlen dolgot, ami csillapíthatja a náthámat és a fejem fölé emeltem. Kiléptem a viharba és elindultam oda, ahonnan évekkel ezelőtt eltűntem...